Nanningi Tornász Világbajnokság - Berki Krisztián című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 szeptember 29. (péntek) | Mihály
A karate őshazája Japán, azon belül is Okinawa szigete. Mára már a világ minden táján rengetegen gyakorolják, több mint 40 millióan karatéznak a Földön. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is felvette az Olimpiai Sportok listájára, és nem sok választja el attól, hogy Olimpiai Számmá váljon. Magyarországon majdnem minden gyermek kipróbálja, a legtöbb iskolában van karate-oktatás. A Magyar Karate Szakszövetség a második legnagyobb sportszövetség az országban, több mint 55 000 hivatalos taggal.
A karaténak nem csak a versenysportban, hanem a tömegsportban is rendkívül nagy szerepe van. A testi és a lelki nevelésre egyaránt kiválóan alkalmas. Minden életkorban tanulható, egészségmegőrző mozgásrendszer. Általában a teljes család belevonódik a karate klubok életébe, így komoly, összetartó közösségek kovácsolódnak
KARATE:
GYERMEKEDZÉSEINK:
Játékosak. A legfontosabb célunk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, megszeressék a mozgást a sportot. A karate alapgyakorlatain kívül sokoldalú képességfejlesztéssel foglalkozunk. Ez teszi lehetővé, hogy az elszántabb tanítványaink a későbbiek folyamán sikeres versenyzővé váljanak. Az életkori sajátosságokhoz igazodó fejlesztő gyakorlataink azok számára is hasznosak lesznek, akik később más sportban találják meg a mozgás örömét.
VERSENYZŐ ÉS TRADÍCIONÁLIS PROGRAM:
Néhány év iskolai edzés után tanítványaink edzőtermünkben folytathatják a karatét. Erre két utat kínálunk. "Hobby" edzéseinken kötöttségek nélkül a karate tanulás és a mozgás öröméért, az egészséges életmód jegyében zajlanak a tréningek. "Versenyző programunkat" mennyiségi és minőségi edzések jellemzik, valamint edzőtáborokon speciális tréningeken keresztül válnak a tanítványok sikeres versenyzőkké.
Haladó versenyzőink hazai és külföldi versenyeken is indulnak, rendszeres járnak Szlovákiába, Csehországba, Lengyelországba, Horvátországba Ausztriába, de a válogatott versenyzők Cipruson, Malajziában, Ausztráliában is jártak már. Nemzetközi versenyeken számos jelentős eredményt értünk már el, ezek közül ateljesség igénye nélkül. SKIF EB arany érem, Fudokan VB aranyérem, Balkán Bajnokság arany érem.
UTE KARATE szakosztály története:
A KAISEI Karate Sportegyesület 2004 szeptemberében alakult. Budapesten. A 14. kerület négy iskolájában, a 15. kerület két iskolájában és a 16. kerület egy iskolájában működik. Az egyesületnek jelenleg 150 aktív tagja van és ez a szám évről évre növekszik. A KAISEI versenyzői csapata fiatal kora ellenére az ország legeredményesebbjei közé tartozik. Közülüklegtöbben magyar bajnokok vagy a Magyar Bajnokság helyezettjei. Komoly nemzetközi eredménylistájuk is van. Legnagyobb eredményük a WKF Balkán Bajnokság, az SKIF Európa-bajnokság és a WFF Világbajnokság aranyérme. A klub alapítói: Cheritah Laura és Hecker Balázs. Az alapító tagok a még eredményesebb működést szem előtt tartva nyitottan keresték az új lehetőségeket. Így jött létre az együttműködés az Újpesti Torna Egylet és a KAISEI SE között, melynek eredményeként alakult meg az UTE Karate szakosztálya, és amelynek eredményeként az újpesti iskolákban is elkezdődhetett a karate oktatása.
Szakosztályvezető: Dr. Tahon Róbert 4. dan
Szakedzők: Cheritah Laura 4. dan
Hecker Balázs 5. dan
Laura 1989-ben, 2 éves judo alapképzés után kezdett karatézni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett biológus szakon és középfokú edzői diplomát szerzett a Magyar Testnevelési Egyetemen. 12 éven keresztül a Magyar Fudokan Karate Szövetség válogatott versenyzője volt. Stílus Európa Bajnokságon ezüst és bronzérmet szerzett. Szíriai tartózkodása során a helyi Nemzeti Válogatottba is beválogatták. 2012-ben szerezte meg jelenlegi 4. dan fokozatát.
Balázs 1978-ban, 12 évesen kezdett karatézni. A mai napig Magyarország egyik legsikeresebb versenyzőjeként tartják számon: több mint 30 országos bajnoki címe, Európa Bajnoki és Világkupa bronzérme és számtalan nemzetközi helyezése van. A Magyar Testnevelési Egyetemen szerzett testnevelői majd szakedzői diplomát. A Rendőrtiszti Főiskola önvédelmi oktatója volt. A Magyar Kadet válogatott edzője volt 5 éven keresztül. 2012-ben szerezte meg 5. dan fokozatát.
Laura és Balázs 2001 és 2004 között a karate őshazájának szomszédságában, Tajvanon éltek. Rengeteget tanultak harcművészetük tradicionális részéről. A modern sport karatét viszont ők tanították a Tajvani Válogatott néhány tagjának. Laura 2002-ben és 2003-ban tajvani Országos bajnok lett. Taipeiben találkoztak a világ leghíresebb Shotokan karate mesterével, Hirokazu Kanazawával, aki meghívta őket tokiói edzőtermébe. Több mint egy hónapot edzhettek, nála. Kanazawa mester abban is segített nekik, hogy Okinawa egyik legnagyobb karate oktatójától, Masahiro Nakamototól tanulhassanak. Laura és Balázs ázsiai útja során edzett a Myanmari Nemzeti Válogatottal és tanították a Fülöp-szigetek Válogatottját.
2013. szeptemberére a 15. kerületben felépült a KAISEI edzőterme. A nyitó edzést Manabu Murakami, a legnagyobb Shotokan Karate Szövetség – az SKIF – főinstruktora tartotta. Az eseményen részt vett 5 karateszövetség magyarországi vezetője. A terem az utánpótlás és élversenyzői edzéseken kívül otthont ad a karatét harcművészetként művelőknek is. A „Karate mindenkinek” – program keretein belül óvodás csoport, kamasz és felnőtt kezdő csoport indult. A tervek között szerepel hogy külön edzéslehetőséget nyújtsanak figyelemzavaros éshiperaktív gyerekeknek is.
Az UTE KAISEI egy sokszínű, nagy létszámú csapat, ahol a legtehetségesebbek és legszorgalmasabbak a karate élsport bajnokaivá nőhetnek.
Tatami Team Nemzetközi Verseny: | 5 aranyérem, 2 ezüstérem, 3 bronzérem |
Fudokan Országos Bajnokság: | 9 aranyérem, 4 ezüstérem, 1 bronzérem 2. legeredményesebb csapat |
Tatami Team Nemzetközi Verseny: | 10 aranyérem, 4 ezüstérem, 6 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Fudokan Országos Bajnokság: | 7 aranyérem, 3 ezüstérem, 2 bronzérem, 3. legeredményesebb csapat |
WKF Magyar Csapatbajnokság: | 2 ezüstérem |
WKF Magyar Bajnokság: | 2 ezüstérem, 3 bronzérem |
Hayashiha Shito-ryu Világkupa: | 2 aranyérem, 5 ezüstérem, 5 bronzérem |
Kushido Országos Bajnokság: | 16 aranyérem, 8 ezüstérem, 7 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Croatia Cup, Zágráb, Horvátország: | 2 aranyérem, 1 bronzérem |
Budapest Open, Közép-Európa Liga Verseny: | 1 ezüstérem, 4 bronzérem |
Ostrava Grand Prix, Csehország: | 3 aranyérem, 2 ezüstérem, 3 bronzérem |
Magyar Csapat Bajnokság: | 4 aranyérem,1 ezüstérem, 3 bronzérem Legeredményesebb csapat |
WKF Kupa, Kassa, Szlovákia: | 3 aranyérem, 1 bronzérem |
Tatami Team Nemzetközi Verseny: | 6 aranyérem, 3 ezüstérem, 12 bronzérem |
Harasuto Kupa, Lodz | 2 aranyérem, 1 bronzérem |
Kushido Országos Bajnokság | 3 aranyérem, 3 ezüstérem, 5 bronzérem Legeredményesebb Shotokan csapat |
Fudokan Országos Bajnokság | 8 aranyérem, 8 ezüstérem, 6 bronzérem |
Balaton Kupa Nemzetközi Verseny | 4 aranyérem, 6 bronzérem |
WKF Magyar Bajnokság: | 3 aranyérem , 4 ezüstérem, 2 bronzérem |
Hradec Kralove Grand Prix | 1 aranyérem, 1 ezüstérem |
Shito-Ryu Európa Kupa | 8 aranyérem, 3 ezüstérem |
Ifjúsági Európa Kupa, Pozsony | 1 aranyérem, 2 ezüstérem, 2 bronzérem |
Budapest Open | 2 aranyérem, 1 bronzérem |
Horvát Open Nemzetközi Verseny | 1 aranyérem, 2 ezüstérem, 1 bronzérem |
Cseh Open | 3 aranyérem, 4 bronzérem |
Balaton Kupa Nemzetközi Verseny | 13 aranyérem, 9 ezüstérem, 6 bronzérem Legeredményesebb csapat |
WKF Karate Magyar Bajnokság | 3 aranyérem, 4 ezüstérem, 4 bronzérem Második legeredményesebb csapat |
Tatami Team Nemzetközi Verseny | 6 aranyérem, 6 ezüstérem, 7 bronzérem Legeredményesebb csapat |
KITÜNTETÉSEK
Cheritah Laura | Kamikaze-díj edzői munkájáért |
Hecker Balázs | a Magyar Karate Szakszövetség kitüntetése utánpótlás edzői munkájáért |
WKF Kupa, Kassa, Szlovákia: | 1 ezüstérem, 1 bronzérem |
WKF Kadet Európa Bajnokság | legjobb 16 közé jutás |
Tatami Team Nemzetközi Verseny | 5 aranyérem, 9 ezüstérem, 11 bronzérem Második legeredményesebb csapat |
Kushido Országos Bajnokság | 3 aranyérem, 9 ezüstérem, 10 bronzérem Legeredményesebb csapat katában |
WKF Magyar Bajnokság | 3 aranyérem, 6 ezüstérem, 7 bronzérem Második legeredményesebb utánpótlás csapat |
Harasuto Kupa | 5 aranyérem, 1 ezüstérem, 1 bronzérem |
Fudokan Országos Bajnokság | 15 aranyérem, 9 ezüstérem, 11 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Ifjúsági Európa Kupa, Pozsony | 1 aranyérem, 1 ezüstérem, 1 bronzérem |
Horvát Open | 1 ezüstérem, 2 bronzérem |
Budapest Open | 2 bronzérem |
Domzale Kupa Nemzetközi Verseny | 6 aranyérem, 5 ezüstérem, 1 bronzérem |
Belgrade Trophy Nemzetközi Verseny | 1 ezüstérem |
Rapid Kupa, Pozsony | 1 bronzérem |
Tatami Team Nemzetközi Verseny | 4 aranyérem, 5 ezüstérem, 5 bronzérem 3. legeredményesebb csapat |
WKF Karate Csapat Bajnokság | 2 aranyérem, 5 ezüstérem, 9 bronzérem |
WKF Karate Diákolimpia | 2 aranyérem, 6 ezüstérem, 9 bronzérem |
SKIF Országos Bajnokság | 13 aranyérem, 8 ezüstérem, 8 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Trbovlje Kupa, Szlovénia | 1 aranyérem, 1 bronzérem |
Croatia Open, Samobor | 1 aranyérem |
Tatami Team Nemzetközi Verseny | 3 aranyérem, 5 ezüstérem, 9 bronzérem |
Szlovenia Open, Lasko | 1 ezüstérem, 2 bronzérem |
SKIF Kupa, Ruse, Szlovénia | 11 aranyérem, 7 ezüstérem, 4 bronzérem |
Kodomo Kupa | 6 aranyérem, 7 ezüstérem, 10 bronzérem |
Kushido Országos Bajnokság | 3 aranyérem, 5 ezüstérem, 6 bronzérem |
Arandelovac Open, Szerbia | 2 aranyérem, 4 ezüstérem, 4 bronzérem |
WKF Karate Magyar Bajnokság | 8 aranyérem, 3 ezüstérem, 9 bronzérem Második legeredményesebb utánpótlás csapat |
Croatia Grand Prix | 2 ezüstérem, 2 bronzérem |
Fudokan Országos Bajnokság | 6 aranyérem, 5 ezüstérem, 5 bronzérem |
Slovakia Grand Prix, Pozsony | 1 aranyérem, 1 bronzérem |
Ippon Shobu Diákolimpia | 9 aranyérem, 5 ezüstérem, 6 bronzérem Legeredményesebb csapat |
SKIF Európa-bajnokság | 1 aranyérem, 4 ezüstérem, 2 bronzérem |
Cakovec Nemzetközi Karateverseny | 2 aranyérem, 1 ezüstérem, 1 bronzérem |
Cro-Open, Rijeka | 2 ezüstérem, 3 bronzérem |
Budapest Open Nemzetközi Verseny | 3 aranyérem, 2 bronzérem |
WKF Balkán Bajnokság, Ciprus | 1 aranyérem, 1 ezüstérem, 2 bronzérem |
Céghmester Kupa | 1 aranyérem, 3 ezüstérem, 3 bronzérem |
Budapest Tatami Nemzetközi Kupa | 3 aranyérem, 3 ezüstéremet, 3 bronzérem |
WKF Országos Diákolimpia | 8 aranyérem, 3 ezüstérem, 5 bronzérem |
WKF Magyar Csapatbajnokság | 6 aranyérem, 4 ezüstérem, 6 bronzérem Legeredményesebb utánpótlás csapat |
KITÜNTETÉSEK
Nichols Dávid | Kamikaze-díj nemzetközi versenyeredményeiért |
Kiss Tamás | a Magyar Karate Szakszövetség kitüntetése versenyeredményeiért |
Varga Nikolett | NOB jutalom tábor |
Simor Sarolta | Németh Imre Díj |
Szilárd Péter | Eötvös Díj |
Csizmadia Márk | Mező ferenc Díj |
SKIF Világbajnokság, Sydney | legjobb 8 közé jutás |
Tatami Kupa Nemzetközi Verseny | 2 aranyérem, 4 ezüstérem, 10 bronzérem |
Sakura Kupa Nemzetközi Verseny | 11 aranyérem, 6 ezüstérem, 3 bronzérem |
Fudokan Országos Bajnokság | 18 aranyérem, 9 ezüstérem, 19 bronzérem |
WKF Magyar Bajnokság | 4 aranyérem, 11 ezüstérem, 11 bronzérem |
SKDUN Európa-bajnokság | 1 aranyérem, 4 ezüstérem |
SKIF Magyar Bajnokság | 20 aranyérem, 13 ezüstérem, 16 bronzérem |
Fudokan Európa-bajnokság | 2 aranyérem, 1 ezüstérem |
Cakovec Nemzetközi Verseny | 2 bronzérem |
Sakura Kupa Nemzetközi Verseny | 12 aranyérem, 7 ezüstérem, 3 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Hungarian Tatami Cup | 2 aranyérem, 4 ezüstérem, 10 bronzérem |
Fudokan Országos Bajnokság | 18 aranyérem, 8 ezüstérem, 18 bronzérem Legeredményesebb csapat |
WKF Magyar Bajnokság | 10 aranyérem, 11 ezüstérem, 11 bronzérem |
SKDUN Eurpa-bajnokság | 1 aranyérem, 4 ezüstérem |
SKIF Országos Bajnokság | 20 aranyérem, 13 ezüstérem, 16 bronzérem Legeredményesebb csapat |
Fudokan Europa-bajnokság | 2 aranyérem, 1 ezüstérem |
Hungarian Open Nemzetközi Verseny | 2 aranyérem, 5 ezüstérem, 8 bronzérem |
Balaton Kupa Nemzetközi Verseny | 7 aranyérem, 9 ezüstérem, 5 bronzérem |
Hungarian Tatami Cup | 5 aranyérem, 1 ezüstérem, 2 bronzérem |
Avas Kupa Nemzetközi Verseny | 4 aranyérem, 2 ezüstérem, 6 bronzérem |
Fudokan Világbajnokság | 1 aranyérem, 1 bronzérem |
KITÜNTETÉSEK
Nichols Dávid | „Jó tanuló-jó sportoló” a Magyar Karate Szakszövetség kitüntetése versenyeredményeiért |
Klotz Zsófia | „Jó tanuló-jó sportoló” Kamikaze-díj nemzetközi versenyeredményeiért |
EKF Karate Európa Bajnokság, Helsinki, 1996. 3. hely
EKF Junior Karate Európa Bajnokság, Skopje, Jugoszlávia 1993, 3. hely
WKF Világ Bajnokság, Kairó, Egyiptom, 1988. 5. hely
Shotokan Karate Nyílt Nemzeti Bajnokság, Taipei, Tajvan, 2003, 3. hely
Karate Világ Kupa, Algír, Algéria, 1995, 5. hely
Nemzetközi Karate Bajnokság, Kuvait, 1991, 5. hely
Funakoshi Kupa, Alkmaars, Hollandia, 1989, 1, hely
Nemzeti Csapat Bajnokság, Ausztria 1988, 3, hely
Funakoshi Kupa, Alkmaar, Hollandia, 1988. 2, hely
Jóakarat Játékok, Colombus, Ohio, USA, 1987, 1. hely
Nemzetközi Csapat Bajnokság, Chicago, Michigan, USA, 1987, 2. hely
IBUSZ Karate Világ Kupa, 1987, 3. hely
Magyar Bajnokság, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 2001, 1. hely (-70 kg, nyílt kategória) Magyar Csapat Bajnokság, 1985, 1986, 1987, 1988, 1989, 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1. hely
A Magyar Karate Válogatottat képviselte a következő versenyeken:
WKF Karate Világ Bajnokságok:
Maastricht, Hollandia, 1984.
Kotakinabalu, Malajzia, 1994.
Sun City, Dél-Afrika, 1996.
EKF Karate Európa Bajnokságok:
Roma, Olaszország, 1984.
Madrid, Spanyolország, 1985.
Santander, Spanyolország, 1987.
Madrid, Spanyolország, 1991.
Genova, Olaszország, 1992.
Glasgow, Nagy-Britannia, 1993.
Tel-Aviv, Izrael, 1993. (Team)
Hannover, Németország, 1994.
Bécs, Ausztria, 1995.
Párizs, Franciaország, 1997.
Junior Fudokan Karate Do Európa Bajnokság, Budva, Montenegró, 1997, 2. hely
Junior Fudokan Karate Do Európa Bajnokság, Zalaegerszeg, 1993, 3. hely
Shotokan Karate Nyílt Nemzeti Bajnokság, Taipei, Tajvan, 2003, 1. hely
Shotokan Karate Nyílt Nemzeti Bajnokság, Taipei, Tajvan, 2002, 1. hely
Generáció Európa Kupa, 2000, 2. hely
Suzuki Közép-Európa Karate Kupa, 1998, 2. hely
Adria-Alpok-Sió Nemzetközi Karate Kupa, 1997, 2. hely
Komárom Nemzetközi Karate Kupa, 1996, 3. hely
Nemzetközi Karate Bajnokság, Rubano, Olaszország, 1. hely
Amstel Nemzetközi Karate Kupa, 1994, 1992, 3. hely, 2. hely
Extrade Shito-kai Europa Bajnokság, 1994, 3. hely
Magyar Bajnokság, 2005, 2001, 2000, 1999, 1998, 1997, 1994, 3. hely
Magyar Csapatbajnokság, 1994, 1992, 3. hely, 2. hely
Fudokan Országos Bajnokság, 2005, 2001, 2000, 1. hely