UTE Kiállítás című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 szeptember 29. (péntek) | Mihály
Szakosztály igazgató
5. dan
Vezető edző
5. dan
Utánpótlás edző
4. dan
Felnőtt és utánpótlás edző
3. dan
Elérhetőség: karate@ute.hu
egy sport, egy művészet, egy filozófia. Mások és önmagunk tiszteletére tanít, becsületes munkára, tisztességre, elfogadásra, alázatra nevel. Az edzéseken fejlődik a figyelem, koncentráció, mozgáskoordináció, edződik a test és a lélek. Az edzésen részt vevő gyermek és felnőtt megélheti azt, milyen csodálatos élmény egy csapathoz tartozni: együtt küzdeni, együtt sírni, együtt nevetni.
Játékosak. A legfontosabb célunk, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, megszeressék a mozgást a sportot. A karate alapgyakorlatain kívül sokoldalú képességfejlesztéssel foglalkozunk. Ez teszi lehetővé, hogy az elszántabb tanítványaink a későbbiek folyamán sikeres versenyzővé váljanak. Az életkori sajátosságokhoz igazodó fejlesztő gyakorlataink azok számára is hasznosak lesznek, akik később más sportban találják meg a mozgás örömét.
Néhány év iskolai edzés után tanítványaink edzőtermünkben folytathatják a karatét. Erre két utat kínálunk. "Hobby" edzéseinken kötöttségek nélkül a karate tanulás és a mozgás öröméért, az egészséges életmód jegyében zajlanak a tréningek. "Versenyző programunkat" mennyiségi és minőségi edzések jellemzik, valamint edzőtáborokon speciális tréningeken keresztül válnak a tanítványok sikeres versenyzőkké.
Haladó versenyzőink hazai és külföldi versenyeken is indulnak, rendszeres járnak Szlovákiába, Csehországba, Lengyelországba, Horvátországba Ausztriába, de a válogatott versenyzők Cipruson, Malajziában, Ausztráliában is jártak már. Nemzetközi versenyeken számos jelentős eredményt értünk már el, ezek közül ateljesség igénye nélkül. SKIF EB arany érem, Fudokan VB aranyérem, Balkán Bajnokság arany érem.
Élversenyzőink edzője Hecker Balázs aki az egyik legeredményesebb sportolója a szakágnak, 36 éve űzi ezt a sportot, testnevelő tanári és karate szakedzői képesítése is van. Versenyzői pályafutása alatt tizenötszörös Magyar Bajnok, EB bronzérmes, Világkupa bronzérmes.
"Kisversenyzőink munkáját Cheritah Laura vezeti. Ő 25 éve karatézik, az ELTE biológus szakán végzett, valamint a Testnevelési Egyetemen középfokú edzői diplomát is szerzett, versenyzői pályafutása során Fudokan EB ezüstérmet szerzett. Mindketten hosszabb időt 2001-2004 töltöttek Távol Keleten, hogy a keleti kultúra és harcművészetek tanulmányozását a legautentikusabb helyen folytathassák.
Hobby és kezdő - gyermek és felnőtt - csoportjainkat a harcművészetekben magas jártasságú, szakirányú végzettséggel rendelkező kollégáink vezetik, akik az életkori sajátosságokhoz igazodva az egészséges életmód kialakítását tűzték ki célul. Felnőtt csoportjainkat - többek mellett - Vass Zoltán vezeti aki a Testnevelési egyetemen szerzett tanári diplomát, a Budapest Műszaki Egyetem testnevelő tanáraként dolgozik, karatéban 2.dan, aikidoban 5.dan fokozatot ért el.
Akinek felkeltettük érdeklődését, és kedvet érez, hogy csapatunkhoz tartozzon keresse edzéseinket, - melynek helyszínei ezen a lapon lentebb megtalálhatók - vagy hívjon személyesen!
karate.ute1885.hu/, www.facebook.com/utekarate
Személyesen: Hecker Balázs: 70/623-9844, Cheritah Laura: 70/607-57-63, Krajcsi László: 70/371-4879, Vass Zoltán: 70/520-5397, Dr. Tahon Róbert 30/203-45-17